Csonka János Tsonka Vince szegedi gépépítő kovácsmester hetedik, legkisebb gyermekeként apja műhelyében szerzett szakképesítést, ahol szél- és vízimalmok, tűzoltószivattyúk, olajprések, esztergapadok és orvosi műszerek is készültek.

19 évesen a családi műhelyből az Alföld-Fiumei Vasút szegedi főműhelyébe került, itt megismerkedett a gőzmozdonyok szerkezetével és mindazokkal a technológiákkal amelyek egy vasútüzem fenntartásához szükségesek. Elsajátította az üzemszerű gyártás és karbantartás alapismereteit is.

A XIX. század a vasút évszázada volt. Csonka korában a vasutak központi műhelyei a műszaki fejlettség magas szintjét képviselték és több fontos műszaki ágazatot fogtak össze. Gépészek, lakatosok, elektrotechnikusok és más szakmák kitűnően képzett szakemberei dolgoztak itt együtt.

1873-ban Budapestre költözött és a Magyar Államvasutak fűtőházában vállalt munkát, de rövidesen megérik benne a döntés: meg kell ismernie a Nyugat fejlett ipari államait. Az első állomás Bécs, ezt követte Zürich. 1875-ben Párizsba érkezett, ahol rövid megszakításokkal közel két évet töltött el. A következő állomás London, majd végiglátogatja Anglia többi ipari központjait is, 1876 őszén pedig visszatért Párizsba.

1876-ban a budapesti Magyar Királyi József Műegyetem pályázatot hirdetett a gépipartani műhely vezetésére. A 32 pályázó közül a 25 éves Csonka nyerte el az állást.

1877. február 11-én kezdte meg működését a tanműhelyben, ahol igen kezdetleges állapotok uralkodtak. Személyzet nem volt, így sem a korszerű oktatást, sem a továbbfejlődést nem lehetett biztosítani. A vállalkozó szellemű Csonka a problémát eredeti módon oldotta meg: megállapodást kötött munkaadójával, hogy saját költségére alkalmaz szakmunkásokat, ha a tanműhely gépein a saját maga céljára is dolgozhat. Rövid idő alatt elérte, hogy a tanműhely az ország egyik legfontosabb iparfejlesztési központjává váljék.

Mechwart András, a Ganz gyár vezérigazgatója is hírét vette sikereinek, és 1887-ben felkérte az előző évben gyárvásárlás révén a vállalat tulajdonába került külföldi motorok üzemképessé tételére. Ez a fordulat döntőnek bizonyult Csonka életében: egyrészt személyén keresztül kapcsolat létesült a Műegyetem és az egyik legnagyobb iparvállalat között, másrészt ekkor indult meg az együttműködés közte és Bánki Donát, a Ganz gyár fiatal mérnöke között. Közös találmányok és szabadalmak sora született ebből a munkakapcsolatból.

Az 1870-1913 közötti időszak a Monarchia keretei között fejlődő magyar nemzetgazdaság aranykora, hatalmas infrastrukturális, gazdasági, műszaki és tudományos fejlődéssel. A század végére kialakult és a nemzetközi sikereket ért el a magyar gyáripar. Az ország később lépett a nyugat-európai értelemben vett korszerű nagyipari fejlődés útjára, ez a fáziseltolódás viszont a korszerű technikák alkalmazásának lehetőségét is magával hozta.

1890-ben hozták létre első jelentős közös munkájukat, a Bánki-Csonka néven híressé vált motort. Az akkori mércével mérve rendkívül megbízhatónak számító és takarékos petróleummotort alkottak ipari és mezőgazdasági felhasználásra. Abban az időben villamosítás gyakorlatilag nem létezett, még néhány évtizeddel később is saját erőforrás fedezte az üzemek, gyárak többségében az energiaigényt.

A két feltaláló együttműködésének további eredménye 1891-ben a gáz- és petróleumkalapács, amelyet elsősorban műhelybeli kovácsolásra használtak, de számos más területen is alkalmazták.

Ezt követően egy teljesen önálló motor terveit készítették el és valósították meg. Az új motor négyütemű, álló hengeres benzinmotor volt. A motor legnevezetesebb alkatrésze azonban a világon elsőként készített és szabadalmaztatott találmány, a porlasztó volt.

A fejlődés igényelte az akkoriban a gázmotorok hajtóanyagaként használt városi világítógáznál olcsóbb és könnyebben szállítható folyékony tüzelőanyagok, a petróleum és a benzin alkalmazását, nagy problémát jelentett azonban, az üzemanyagnak a motorba való helyes betáplálása, mivel a folyadék nem keveredik a levegővel, tehát nem lehetett biztosítani a hengerben az éghető anyag egyenletes eloszlását.

Fel kellett melegíteni az üzemanyagot, hogy gőzei a levegővel keveredjenek. A lobbanékony benzin azonban nagyon veszélyes volt, ezért előnyben részesítették a petróleumot. Kezdetben felületi gázosítókkal kísérleteztek, különböző fűtési megoldásokkal. A hűtővíz, majd a kipufogógázok melegét hasznosító szerkezeteken kívül számos külső fűtésű, nyílt lánggal működő karburátor jelent meg, tovább növelve az amúgy is fennálló tűzveszélyt. A tüzelőanyag hideg párologtatásának ötlete is felvetődött: levegőt buborékoltattak át a benzinen vagy nagy felületen terítették szét a folyadékot. Ezekkel a berendezésekkel azonban nagyon instabilak voltak a motorok, állandó teljesítményt nem lehetett velük biztosítani.

Ilyen előzmények után született meg a Bánki-Csonka porlasztó, mely a külföldet messze megelőzve oldotta meg a problémát. A szerkezet a motor változó üteméhez alkalmazkodva adagolta a megfelelő keveréket, kiküszöbölte a robbanásveszélyt, ráadásul - felhasználva a szívócsőben áramló levegő energiáját - nem igényelt külön energiaforrást.

A legenda szerint Csonka és Bánki egyszer a Nemzeti Múzeum sarkán egy virágáruslányt vettek észre, aki egy vékony csőbe levegőt fújva permetezte virágjait: belefújt a csőbe, a cső torkolatából gyorsan kiáramló levegő pedig a másik rudacska segítségével felszippantotta a kancsóból a vizet és finom permetként hullott a virágra.

Állítólag ez adta az ötletet, hogy a benzint is így kellene a motor szívócsövébe juttatni. Felismerték, hogy fújás helyett elegendő a motor szívóhatását felhasználni, s így megszületett a világ első porlasztója, bár ez egyesek szerint ez csupán kitalált történet.

Bánki Donát és Csonka János szabadalmukat 1893. február 11-én "Újítások petróleummotorokon" címmel jelentették be, amelynek igénypontjaként szerepelt a karburátor. Ezen már tűszabályozás, féklevegő bevezetés és pillangószelep volt.

A nemzetközi szakirodalom - a valóságtól eltérően - Wilhelm Maybach-ot tartja a porlasztó feltalálójának, aki hasonló találmányára 1893. augusztus 17-én francia szabadalmat kapott. Maybach Bánki Donáthoz írott levelében azonban maga is elismerte a Bánki-Csonka feltaláló páros elsőbbségét.

Később Csonka egy általa automatikus csőgyújtónak nevezett, rendkívül egyszerű szerkezetet dolgozott ki, amely lehetővé tette, hogy a motor táplálására petróleum helyett benzint használhassanak. Addig ugyanis nyílt láng gyújtással működtek a motorok, amely nagyon tűzveszélyes volt és berobbanásokhoz vezetett. Az automatikus csőgyújtó zárt, szigetelt rézcső volt, amelynél csak indításkor volt szükség bemelegítésre, utána minden külső hevítés nélkül gyújtott.

A kocsi átlagsebessége 26 km, maximális sebessége 35 km/h volt. A megbízhatóságuk miatt Doxának is nevezett, 2 köbméter hasznos térfogatú szállító autókat 1906-ban a postánál alkalmazták. A gyártást mindvégig Csonka János irányította, így lett a magyar motor és autógyártás megalapítója.

Az első gépkocsit több, a feltaláló-gyártó által folyamatosan továbbfejlesztett példány követte. Nevezetes volt két 16 LE-s személygépkocsi, amelyet a Posta 1908-ban rendelt Csonka János tervei szerint a Röck gyártól.

A Magyar Automobil Club elnökének, Zichy Bélának a felkérésére Csonka 24 LE teljesítményű személyautó változatot is készített, amelynek motorja és hajtóműve Csonka műhelyből, a karosszéria Glattfelder kocsigyáros műhelyéből került ki. Ezek az első magyar gyártmányú gépkocsik, amelyek nemzetközi autóversenyen sikeresen szerepeltek. A versenyt 1909-ben a Német Autó Club írta ki, útvonala: Berlin - Zsolna - Budapest - Berlin volt. Mindkét autó hibapont nélkül végzett és az egyik helyezést ért el.

Az 1909-ban épített egyhengerű 4 LE-s kisautói - 3 db ilyen jármű készült - magánhasználatban még 1930-ban is forgalomban voltak. 1910-ben állt forgalomba a kisautóbusz, amelyből 10 db készült, készített továbbá tehergépkocsikat is. Megtervezte és megépítette az első magyar kompresszoros - turbó - motort.

1911-ben négyhengerű 8 LE-s kiskocsit konstruált, számos újítással. Így például a négyhengerű motorblokk egy darabból készült, amely a tengelykapcsolóval, sebességváltó-művel és fékkel összeszerelve egy tömböt alkotott. A 14 legyártott gépkocsiból egyet Benárd Ágoston orvos vett meg, aki kocsijával nemzetközi versenyen is részt vett. Az itt elért szép sikernek tudható, hogy a kiskocsi rajzait egy kanadai gyár megvásárolta, így Csonka nemzetközi sikert is elért. 

Az 1912-es évben - miután a vezető gépgyárak támadták a Csonka vezette tanműhely "illetéktelen" ipari tevékenységét - a sikeres feltaláló és konstruktőr kénytelen volt felbontani a Műegyetemmel 1877-ben kötött megállapodását, motorjainak terveit és gyártási jogát eladta. 

Nagy jelentőségű találmányainak, önállóan szerzett szaktudásának elismeréseként nyugdíjba vonulása előtt, 1924-ben a Mérnöki Kamara - egyetemi végzettség nélkül - feljogosította a gépészmérnöki cím használatára.

Csonka János nyugalomba vonulásakor 73 éves, de szellemi és fizikai erejének birtokában volt. Hogy tovább dolgozhasson az utolsó évben öt kis szerszámgépet készített magának a műegyetemi tanműhelyben és házának alagsorában gépműhelyt rendezett be. Első munkásai fiai voltak, az építészmérnök Pál, valamint a gépészmérnök János és Béla. A gépműhely rohamosan fejlődött, a létszám 1938-ban már 300 fő volt. Felvetődött a gondolat, hogy önálló gyárat kellene alapítani.

1935-ben szétszedhető, hordozható motoros láncfűrészt szabadalmaztatott. 88 éves korában a török kormánytól megbízást kapott három hordozható, kisméretű, négyütemű benzinmotor tervezésére, és gyártására. Jórészt el is készítette a motorokat, amikor hirtelen megbetegedett és 1939. október 27-én elhunyt. 1941-ben felépült a Csonka-gépgyár, a későbbi Kismotor- és Gépgyár.

Dr. Melegh Gábor előadása a Csonka-emlékkonferencián (2002. október 4.)
Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig
Dr. Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók
Magyar feltalálók és találmányaik - Csonka János (1852 - 1939) (Magyar Szabadalmi Hivatal)
Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola honlapja
Magyar feltalálók és eredményeik a nagyvilágban (Új Magyar Évezred honlap, VIII. évf. 1. szám 2003. március)